Ekkor történt · 1879

A krími alku, amelyért halálbüntetés járt: a livádiai szerződés kudarca

Kollektíva szerkesztőség · 2026. 10. 02. · 3 perc olvasás

1879. október 2-án a Csing-dinasztia követe Livágyijában írta alá a vitatott megállapodást az Orosz Birodalommal. A Pekingbe visszajutó feltételek azonban akkora felháborodást keltettek, hogy a császári udvar megtagadta a ratifikációt, a tárgyaló diplomatát pedig halálra ítélte.

A megbízott követ számára a livádiai diplomáciai kudarc nem egyszerű politikai vereséget, hanem halálos ítéletet jelentett a pekingi udvarban.

1879 őszén a Krím-félsziget déli partján, Livágyijában két hatalmas eurázsiai birodalom érdekei ütköztek a tárgyalóasztalnál. Az 1721-ben Péterváron kikiáltott, a cár által irányított Orosz Birodalom és a keleti szomszéd, a Csing-dinasztia uralta Kína diplomáciai képviselői egy olyan térség sorsáról igyekeztek dűlőre jutni, amely messze esett mindkét fővárostól. Október 2-án megszületett a livádiai szerződés, ám a kompromisszum nem békés lezárást, hanem súlyos diplomáciai botrányt és személyes tragédiát hozott.

A Csing-dinasztia, Kína utolsó császári háza, mandzsu gyökerekből emelkedett fel: 1616-ban alapított Kései Csin államból fejlődött ki, majd 1636-ban Senjangban vették fel a Csing nevet, 1644-ben pedig Peking elfoglalásával vették át a hatalmat a Ming-dinasztiától. Fénykorában a birodalom a Japán-tengertől a Pamír-hegységig, a Mongol-fennsíktól a Dél-kínai-tengerig terjedt, és 1790-re a világtörténelem negyedik legnagyobb kiterjedésű államává vált. A tizenkilencedik század második fele azonban a soknemzetiségű birodalom peremvidékein mély válságokat hozott.

A feszültség gócpontja Hszincsiang volt, ahol az 1862 és 1877 közötti dungan felkelés lángjai pusztítottak. A zavaros évtizedek során a szentpétervári cári kormányzat katonai erőkkel lépett közbe, és területeket szállt meg a stratégiai fontosságú határvidéken. Bár a mandzsu haderő végül felszámolta a felkelést és visszaszerezte az ellenőrzést a tágabb régió felett, az orosz cári erők jelenléte közvetlen diplomáciai rendezést igényelt a két birodalom között.

A tárgyalások eredményeként Livágyijában aláírt dokumentum értelmében Oroszország beleegyezett abba, hogy visszaadja a dungan lázadás idején elfoglalt hszincsiangi területek egy részét. A kínai udvar szempontjából azonban a megállapodás megalázó volt: az orosz fél jelentős területi és egyéb előnyöket tartott meg magának, noha a Csing-erők katonailag már uralták a térséget. Az egyezmény így feliratkozott a Kína által elszenvedett „egyenlőtlen szerződések” sorába.

Amikor a livádiai egyezség pontjai eljutottak Pekingbe, az udvarban az elégedetlenség heves ellenállásba csapott át. A mandzsu vezetésű kormányzat úgy értékelte, hogy a megbízott diplomata messze feladta a birodalom érdekeit, ezért a császári udvar határozottan megtagadta a szerződés ratifikálását. A követ nemcsak a pozícióját vesztette el: a kudarcba fulladt misszió és a birodalmi érdekek feladása miatt halálbüntetésre ítélték.

A szerződés megtagadása és a diplomáciai vihar végül nem torkollt közvetlen háborúba. Tizenhét hónappal a livádiai aláírás után a két fél újra tárgyalóasztalhoz ült, és aláírták a szentpétervári szerződést. Ez utóbbi dokumentum – eltekintve a Kína számára kedvezőbb területi rendelkezésektől – nagyrészt ugyanazokat a feltételeket tartalmazta, mint az 1879. október 2-án szignált livádiai tervezet, ám a diplomata életét kockáztató ellenállás világossá tette az oroszok számára a császári udvar tűréshatárait.